Nyűvedi
tájkép

Sebeskőrös és
Városháza

Rozsda-
szakadék

Biharhegység

Mesés részünk
a Párcium

A középkorban Partium volt a hivatalosan leírt neve ennek a tájnak:
Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad vármegyékből álló tagja volt ez a történelmi Magyarországnak, amely terület a török hódoltság idejétől fogva az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott.
János Zsigmond viselte először az Erdély és Magyarország Részeinek Ura címet, az 1570-es speyeri egyezmény okán.
A legnagyobb kiterjedése idején Párcium területe 70 ezer km2 volt. A Partium szó latin eredetű, az egésznek, egységnek egyik részét jelenti.
A magyar nyelvben is van hasonló szó, a folyónak például két partja van.

A Partium szóban tehát a Part utalhat arra, hogy a táj Magyarország keleti, Erdélyország nyugati partját (részét) képezi.
Javasolható a Partium formájú, latin nyelvű szó helyett a kiejtésnek megfelelő Párcium szó meghonosítása a kortárs nyelvhasználatban. Elvi alap a valósághoz, az egyszerűséghez, egyszóval az őszinteséghez közelítés, ami irányadóként figyelembe veszi, hogy e tájon született a 19.
századi magyar nyelvújítás ikonikus alakja, Kazinczy Ferenc (1759. Érsemjén).


a 2011-es népszámlálás adatai alapján | forrás: Román Nemzeti Statisztikai Intézet

Párciumot Járók Közhasznú Társasága

A Társaság célja, hogy a magyarországiak minél fiatalabban, minél többen és minél jobban megismerjék az államuk és Erdélyország között lévő öt romániai megye népeit, tájait, emlékeit és álmait, azaz írva és mondva: Párcium múltját és lehetőségeit.
Tudnivaló, hogy a magyar műveltség a Kárpát-medence egészén érvényes, sőt szórványos formában azon túl is. A Párcium e tekintélyes terület közepén van, a szíve táján.
Itt született himnuszunk költője; nagy íróink, költőink közül Arany János, Ady Endre; zeneszerzőnk Bartók Béla, a filmszínész, énekes Jávor Pál. Itt ért véget Rákóczi, majd Kossuth szabadságharca, itt alussza örök álmát Szent László lovagkirályunk.
Hisszük, hogy múltunk ismerete örömet, önbecsülést ad, és boldogság forrása a jelenben is, a jövőben is.

A Párcium megismerésének formája a csillagtúra Otthonról Haza. Otthont ad a városon kívül álló GONDOS VENDEGHÁZ, ahová utat mutat a túrázóknak a csillaga, a betlehemi, a szépen ragyogó, a népdalos. Az úton járó előtt feltárulnak a Szatmár, Érmellék, Bihar, a Szilágyság, a Királyerdő kincsei, elringatják Arany, Bartók és Kodály felgyűjtött dalai, felszabadítják lelkét Ady, Kölcsey, Petőfi költői képei, Rákóczi, Bem, a Wesselényiek, Károlyiak,
Telekiek dicső és nagyhatású tettei, az aradi vértanúk, a nagyváradi templomőrzők kiállása. Napi útmutatók a régi regék, a mesés mai képek és képes mesék.


















Csillagtúrák Otthonról Haza

Gondos Vendégház
Nyüved, Zug utca 93.

10 szoba, 40 ágy - 2 db 5 ágyas, 7 db 4 ágyas, 1 db 2 ágyas szoba, emeleten 6, földszinten 4 szoba.
Az ágyak: 9 kétszemélyes kihúzható kanapé, 22 önálló matracos ágy.
A szobák klimatizáltak, elektromos padlófűtés, TV, Wifi.
8 fürdőszoba. Emeleten 6, földszinten 2, földszinten még egy külön WC.
Az étkezőben vetítési lehetőség van internetről is lehet vetíteni.
Svédasztalos reggeli, vacsora, ill. más étkezés megbeszélés alapján. Idegenvezető megbeszélés alapján.
7500 Ft/fő/éjszaka étkezéssel együtt.

Kapcsolattartó

Gondos Ibolya
+0040757517542

A Nagyváradtól Szatmár fele vezető főuton, Paptamásinál kell letérni Párhida fele, majd jobbra Nyüved irányába.